Aktuális

PROGRAMJAINK

Friss programok

2019. március 24.

5 szív, 1 lélek - lóegészség kurzus

Melyik az az állat, amelyiknek 5 szíve van?
Azt minden lovas tudja, hogy a LÓ, mégis slágerprobléma a ló lábainak karbantartása, a sántaság elkerülése és kezelése.

Lovaink természetes mozgása nem azonos azzal, amit nap mint nap kérünk tőlük.

A lovak szívük szerint napi 16-20 órát legeléssel töltenének, amihez állnak és időnként egyet-egyet lépnek. Így egész más igénybevételnek van kitéve lábuk, amikor folyamatos ügetést, vágtát, több órás terepmunkát kérünk tőlük, kiskörön, köves talajon vagy lejtőn lefelé (!) vágtáztatjuk őket.

A lónak 5 szíve van - szokták mondani, mégsem vagyunk tökéletesen tisztában a lábak edzésével, a patamechanizmussal, a pataszabályozással, a patkolás vagy a patkó nélküliség jelentőségével, a különböző patkók hasznosságával, a legújabb körmölési trendekkel. Lehet legyinteni és azt mondani, ezeket a kovácsnak kell tudnia. Ez igaz is, de felelős lótulajdonosként neked kell eldöntened, hogy a választott kovács jól végzi-e a munkáját és nem teszi tönkre a szép lassan a lovad lábait. Neked kell jó kérdéseket feltenned. Neked kell az orvost és a kovácsot együttműködésre bírnod. Neked kell látnod, hogy jó irányba változik-e a lovad mozgása.

Ezért szerveztük meg a március 24.-i mini tréninget.

  • Láttál már pl. műanyag patkót, duplót, körpatkót?
  • Ismered a különböző patkó típusokat és azt, hogy mire valók?
  • Miért patkolnak hidegen és miért melegen?
  • Mi múlik a helyes körmölésen?
  • Hogyan tud együtt dolgozni kovács és orvos lovaink egészsége érdekében?

Csak néhány azok közül a témák közül, melyek mini tréningünkön szóba és bemutatásra kerülnek majd.

Gyere el 2019. március 24.-én és ismerkedj meg a lóláb védelmével, szerezz információkat és tedd fel bátran kérdéseidet.

Bemutató Eck Ernő kovács közreműködésével (www.eckpatko.hu)

Időpont:

2019. március 24. 9.00-15.00

Helyszín

Fejér megye, Kajászó

Ár

12.000 Ft/fő.

KEDVEZMÉNYEK:

  • Párok esetén: 10.000 Ft/fő.
  • A programra érvényes a LOVAKKAL. EGYÜTT. könyvem kuponja, így 10.200 Ft/fő.
  • Nemzeti Lovasakadémia aktív hallgatóinak 9.500 Ft/fő.
  • A lovarda bértartóinak: 3.000 Ft/fő

Kedvezmények nem összevonhatók.

Jelentkezés (név, e-mail cím, telefonszám - adataidat kizárólag ehhez a rendezvényhez kapcsolódóan használjuk)

E-mail: szemese9@gmail.com

A programra 5.000 Ft előleg befizetésével tudod biztosítani a helyed, amit érdemes minél előbb megtenni, nehogy lemaradj!

A számlaszámot a jelentkezésed visszaigazolásában küldöm el.

2019. március 31-augusztus 25-éig

Esés kurzus, ahol nem számít a kor

Márciustól indul a 6 hónapos Esés kurzus Kajászón! Lovasoknak és nem lovasoknak, fiataloknak és időseknek, lovas eséstan specializációval.

Most azok is be tudnak kapcsolódni, akik eddig még nem vettek részt korábbi kurzusainkon. Ezt követően nem lesz mód menet közben csatlakozni.

A kurzust vezetik:

Bővebben: Szabó Emese ló asszisztált tréner és coach- www.loasszisztaltkepzesek.hu Rólunk menűpont és
Bővebben: Dobrotka Béla, esés oktató, az Eséstan megalkotója - www.loasszisztaltkepzesek.hu Aktuális menűpont

Miért gyere?

  • Már voltál nálunk esés kurzuson? Akkor tudod milyen komplex képzést kapsz és milyen hasznos ismereteket és gyakorlatot szerezhetsz.
  • Még nem voltál nálunk esés kurzuson? Akkor gyere el és tapasztald meg, tanuld meg a helyes, balesetmentes esés technikáit.
  • Lovas edző, oktató vagy és szeretnél biztonságosabb órákat tartani? Akkor ezen a kurzuson van lehetőséged saját bőrödön megtapasztalni az esés módjait, hogy ezzel is segíthess tanítványaidnak.
  • Azt gondolod, idősebb korban már csak elszenvedni lehet az esést? Gyere el és tanuld meg elkerülni az esést vagy minimalizálni a rettegett combnyaktörés esélyét.

A kurzus felépítése

Az 1-4. alkalmak - alap eséstan, az 5-6. alkalmak pedig lovas eséstan alap (magasról esés)

Tematika

Március 31.

9-10 Bevezető: célok, kezdőállapot felmérése, azaz testismeret
10.15-11.45 esés gyakorlat
12-13 ebéd
13.15-14.45 esés gyakorlat
15-16 zárás: napi tanulságok rögzítése

Április 28.

9-10 Önismeret-erősségeink-gyengeségeink, félelmeink és megküzdési stratégiáink
10.15-11.45 esés gyakorlat
12-13 ebéd
13.15-14.45 esés gyakorlat
15-16 zárás: napi tanulságok rögzítése

Május 26.

9-10 Életvezetés, stresszkezelés
10.15-11.45 esés gyakorlat
12-13 ebéd
13.15-14.45 esés gyakorlat
15-16 zárás: napi tanulságok rögzítése

Június 30.

9-10 A lovak szerepe az életünkben
10.15-11.45 esés gyakorlat
12-13 ebéd
13.15-14.45 esés gyakorlat
15-16 zárás: napi tanulságok rögzítése

Július 28.

9-10 Egy kis lóetológia
10.15-11.45 esés gyakorlat
12-13 ebéd
13.15-14.45 esés gyakorlat
15-16 zárás: napi tanulságok rögzítése

Augusztus 25.

9-10 Lovak érzéketlenítése
10.15-11.45 esés gyakorlat
12-13 ebéd
13.15-14.45 esés gyakorlat
15-16 zárás: napi tanulságok rögzítése

A kurzus elméleti és esés gyakorlati részekből áll.

Az 1-4. alkalom alatt cél, a stabil alapok kialakítása, az eséshez szükséges rutin kialakítása, a csoport egy szintre hozása.

Az 5-6. alkalom során a résztvevők már a magasról esés (hokedli, létra, lépcső, fellépő, kis ló, ló) technikáit gyakorolják be.

A résztvevők hónapról-hónapra gyakorlásos feladatokat kapnak, melyeket az illető kondíciójához, alkatához igazítunk.

Specializáció

  • A kurzus 2019. ősztől lóról esés specializációval folytatódik.
  • Igény esetén lovas edzőknek, oktatóknak lovasesés trénerképzést indítunk.

A specializáció mindkét tréningjére kizárólag az alapképzésen részt vettek jelentkezhetnek. Ezeken már lóról vagy ló magasságból gyakorolnak a résztvevők.

Ár:
17.500 Ft/fő/nap.

A részvétel az előleg átutalásával válik érvényessé, a helyedet ezzel tudod biztosítani.Érdemes minél előbb jelentkezni, nehogy ne legyen helyed!

Fizetési határidő:

Alkalmankénti fizetésnél : Előleg: 2019. március 10.-éig, aztán minden hónap 10.-éig.

Egyösszegű fizetésnél: Előleg: 2019. március 10.-éig, hiányzó részt: 2019. március 20.-áig.

A program során nasit és üdítőt biztosítunk. Az ebédet mindenki maga szervezi.

Kedvezmények:

  • 14 év alatti gyermek, ha a szülő résztvevője a képzésnek, ingyenesen jöhet
  • 14 év alatti gyermek önállóan, szülő nélkül 8000 Ft/fő/nap
  • Párok vagy barátok egyidejű, egyösszegű fizetése esetén: 12.000 Ft/fő/nap.
  • Érvényesítheted a Lovakkal. Együtt. könyvvel kapott kuponodat is, igy 12.750 Ft/fő/nap.
  • Az 1-4. alkalom díjának egyösszegű befizetése felnőttek esetén: 65.000 Ft/fő/4 alkalom
  • Az 1-4. alkalom díjának egyösszegű befizetése 14 év alatti, önállóan részt vevő esetén: 28.000 Ft/fő/4 alkalom.
  • Az 1-4. alkalom díjának egyösszegű, egyidejű befizetése párok esetén: 45.000 Ft/fő/4 alkalom
  • Az 1-6 alkalom díjának egyösszegű befizetése felnőttek esetén: 99.000 Ft/fő/6 alkalom.
  • Az 1-6 alkalom díjának egyösszegű befizetése 14 év alatti, önállóan résztvevő esetén: 45.000 Ft/fő/6 alkalom.
  • Az 1- 6 alkalom díjának egyösszegű, egyidejű befizetése párok esetén: 68.000 Ft/fő/6 alkalom.
  • A Szentpéterpusztai lovarda bértartói 5000 Ft/nap/fő áron vehetnek részt.
  • A Nemzeti Lovasakadémia aktív hallgatói 13.500 Ft/fő/nap áron vehetnek részt.

Kedvezmények nem összevonhatók össze.


Jelentkezés:
Szabó Emese Hajnalka: szemese9@gmail.com


Korábbi rendezvények, képzések

Jutalmazd meg magad a biztonsággal
Balesetmentes esés kurzus indul

A nagysikerű szeptemberi bemutató után egy 2 napos intenzív tréninget tartunk, ahol cél,
• a testi-lelki rugalmasságunk, esés-kultúránk fejlesztése és
• lovaink felkészítése arra, hogy az edzés vagy terepmunka során lovasuk hirtelen elhagyhatja őket.
Sokan vallják, hogy nem lehet megtanulni esni, hiszen olyan hirtelen történnek az események, hogy nincs idő átgondolni, hogyan viselkedjünk. Dobrotka Bélával közös tréningünkön megtapasztaljátok, hogy mennyit számítanak a reflexek, a szakemberrel végzett gyakorlás, én pedig az eséstől való félelmek vagy korábbi esési tapasztalatok feldolgozásában, ki- és megbeszélésében segitek.
Természetes, hogy félelmeink vannak és megpróbáljuk kerülni azok tárgyát. Azonban ez jelen esetben azt jelenti, hogy az életünket kellene elkerülni. Mi eszközöket kínálunk arra, hogy ne a félelem irányítson.
A programunk nem csak lovasoknak szól. Közeledik a tél, a csúszós utak. Sokaknak rémálom ilyenkor a közlekedés. Persze azt nem tudjuk megígérni, hogyha eljössz, akkor soha többé nem esel, de azt igen, hogy lesznek mozdulataid arra, hogy kivédd a nagyobb sérülést, hogy átalakulnak a rossz reflexeid és megtanulod a tested helyesen használni, akár vészhelyzetben is.

Tematika
Szombat 9.oo-18.oo
Önismeret és testismeret
Félelmeink és kezelésük 1.
Lóetológia, lovak viselkedése, párhuzamok és különbségek ember és ló között
Esésedzés
Esés elmélet
Vasárnap 9.oo-18.oo
A ló felkészítése az esésre
Félelmeink és kezelésük 2.
Ló érzéketlenítése az esésre
Esésedzés
Esés elmélet

Létszám:
Minimum létszám: 8 fő, maximum létszám: 11 fő, esetleg pótágyon 12 fő.

Elhelyezés:
1 db 3 ágyas szoba
4 db 2 ágyas, esetleg pótágyazható szoba
Egy szoba/fő elhelyezésre nincs most lehetőség.

Részvételi feltételek
A programra a szemese9@gmail.com e-mailen lehet jelentkezni. A jelentkezés visszaigazolásában küldjük meg a számlaszámot, ahova az előleget kérjük befizetni. A többi részletet, ezt követően pontosítjuk a jelentkezőkkel.
A jelentkezés az előleg befizetésével válik helyfoglalássá. Érdemes minél előbb biztosítanod a helyed, mert a szobaszám miatt korlátozott a létszám.

A 2 napos tréning ára:
28.8oo Ft/fő. Ez az ár tartalmazza a tréninghez szükséges emberi és technikai erőforrásokat, a helyszínbérlést, lóbérlést, de nem tartalmazza az étkezés költségeit. A helyszínen kulturáltan megoldható hideg-meleg ételek elkészítése és elfogyasztása.
A 2 napra korlátozott számban most először Bejáró jegyet is tudunk biztosítani, azok számára, akik nem tudnak vagy nem akarnak a helyszínen aludni, hanem vállalják az ingázást.

Bejáró jegy (maximum: 5 fő részére)
22.ooo Ft/fő/2 nap.
1 napos jegy: nincs!

Kedvezményes ár:
14 év alatt: 18.ooo Ft/fő a bentlakásos ár
14 év alatt: ingyenes a bejáró jegy.

(Részlet)fizetés:
Előleg: október 1o.-ig: 1o.ooo Ft/fő
1.részlet: október 3o.: 1o.ooo Ft/fő
Utolsó részlet: november 2o.-ig: a fennmaradó összeg

A programon biztonsági okokból 16 év alatt csak szülői felügyelettel lehet részt venni.

A program minimum 8 teljes árat fizető jelentkező esetén kerül megtartásra. Amennyiben a szervező hibájából meghiúsul a képzés, úgy az addig befizetett összeget visszafizetjük. Más esetben nem.

FOLYAMATOSAN INDUL! 10 Modulos Lovastréner és lovascoach tanfolyam indul 2018. szeptembertől egyéni időpontokban, folyamatos indulással.

1. Modul: Tréning/coaching alapok: - 20 óra

2. Modul: Tréning/coachingló kiképzés elmélete és gyakorlata: - 20 óra

3. Modul: Kommunikáció: - 8 óra

4. Modul: Önismeret - 12 óra

5. Modul Konfliktuskezelés - 8 óra

6. Modul: Gyerekek fejlesztése lóval: 12 óra

7. Modul: Kérdezéstechnika - 4 óra

8. Modul: Kritika, dicséret, visszajelzésadás - 4 óra

9. Modul: Házaspáros, párkapcsolati programok vezetése - 8 óra

10. Modul: Érzelmek kezelése, érzelmi intelligencia fejlesztése - 8 óra

A modulok az első kivételével tetszőleges sorrendben és darabszámban vehetők fel.

Ára

Lásd Továbbiak Árak menűpontban


Jelentkezés:

szemese9@gmail.com, Szabó Emese Hajnalka






GYAKORLAT-KÖZPONTÚ TRÉNERKÉPZÉS

A képzés célja:

Korszerű, a megrendelő cégek és magánszemélyek igényeihez igazodó képzési technikák, módszerek megismertetése / átadása, és ehhez gyakorlási terep biztosítása a program ideje alatt.

Célunk továbbá, az általunk vallott nagyon szigorú ETIKAI normák elterjesztése a felnőttképzés széles piacán, annak ellenére, hogy teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hogy végülis a saját leendő konkurenciánkat képezzük.

A képzés tematikája, témakörei:


1. alkalom 2017 május 29./9-13 óra
Bevezetés, ismerkedés, célok rögzítése
Merre tart a tréning: Irányzatok, módszerek
Etika: mit tegyen és mit ne a tréner
Andragógia: felnőttekkel másképp?
Tréning típusok: indoor, outdoor, állatasszisztálta

2. alkalom 2017. május 29./14-18 óra
A játék szerepe a tanulásban
Tréneri szerep: "ki vagyok én?"
Önismeret avagy önmagunkból építkezünk. Hogyan? És miből?
Tranzakció-analízis alapjai
Tréner és csoport viszonya

3. alkalom/2017. június 6./9-13 óra
Kommunikáció: a kevesebb néha több
Prezentációtechnika - üzenet eljuttatása a hallgatósághoz
Interaktivitás: bevonni a csoportot. Minden áron?
Generációs sajátosságok

4. alkalom/2017. június 6. /14-18 óra

Konfliktuskezelés

5. alkalom/2017. június 26./9-13 óra
Hogy ne vesszünk el a csoportban
Csoportellenállás felismerése, kezelése: segítők és hátráltatók
Csoport alakulás fázisai
Visszajelzésadása

6. alkalom
/2017. június 26./14-18 óra

Munkatársi tréningek jellemzői
Tréning felépítése
Vezetői tréningek jellemzői. Mert ők mások?
Tréning felépítése
Szervezeti tréningek
Tréningek magánszemélyeknek
Tréningek gyerekeknek

7. alkalom/2017. július 24./ 9-13 óra
Saját gyakorlat levezetése - videós gyakorlat, elemzés


8. alkalom/ 2017. július 24. / 14-18 óra
Nem kedvenc témám - prezentáció - gyakorlat, elemzés

9. alkalom/ 2017. augusztus 14. /9-13
Kedvenc téma - prezentáció - gyakorlat
Elemzés


10. alkalom /2017. augusztus 14. /14-18

Tanultak összefoglalása
Hova jutottunk...

További feladatok, teendők
Programzárás


A programon az elmélet és a gyakorlat aránya: kb. 40 / 60%.

A képzés végén - a sikeres vizsgát követően - a résztvevők látogatási tanúsítványt kapnak, melynek feltétele minimum 80%-os tanfolyami részvétel.

Kiknek ajánljuk a képzést:

A 40 órás Trénerképzés azok számára ajánlott, akik

  • affinitást éreznek magukban arra, hogy ezen a pályán dolgozzanak,
  • meg akarják ismerni a tréneri szakma hátterét és
  • gyakorlatot akarnak szerezni csoport előtti munkában.

A képzésünk sajátosságai:

- intenzív,

- egyénre szabás lehetősége,

- gyakorlat-központúság,

- ismeretet, tapasztalatot és szemléletet ad,

- a végzetteknek Szakmai Fórumba való bekapcsolódási lehetőség.

Kik végeztek eddig nálunk?

- HR vezetők, akik többet akartak tudni a tréningcégek gondolkodásáról

- Vezetők, akik módszereket akartak tanulni

- Coach-ok, akik meg akarták tanulni a csoportmunkát is

- Belső trénerek, akik jobbak, tudatosabbak akartak lenni

- Olyanok, akik még nem tudták mire is képesek

- Fogyatékosokkal dolgozók, akik meg akarták tanulni "eladni" tudásukat az üzleti szférában is.

Időtartam:

A képzés 40 órából, 5x8 órás blokkból áll.

Helyszín: Nagykovácsi

A képzési díj:

A program díja: céges jelentkezők esetében 300.000,-Ft+ÁFA / fő, magánszemélyek esetében 280.000 Ft+ÁFA/fő, mely összeg magában foglalja mind az 10 alkalommal az üdítő-, kávé-, teafogyasztást , a képzést és a képzés alatti konzultációkat.

Magánszemélyeknek részletfizetési lehetőség.

1. részlet: 2017. május 20-ig: 70.000 Ft

2. részlet: 2017. június 20-ig 70.000 Ft

3. részlet: 2017. július 20.-ig 70.000 Ft

4. részlet: 2017. augusztus 10.-ig 70.000 Ft

A díjtétel nem tartalmazza az esetleges szállás- és utazási költséget.

A képzést minimum 3 fő jelentkezése esetén indítjuk.

A képzés a tandíj rendezésével kezdhető meg.

EARLY BIRD - magánszemélyeknek

Amennyiben 2017. május 20.-áig befizeted a teljes összeget, úgy 10% engedményt adunk.
(A kedvezmények nem vonhatóak össze)



Szabó Emese
tulajdonos


Szupervíziós lehetőség

Hozzd magaddal egy problémád...


PROGRAM

Tudjuk, hogy a tréneri/coach/segítő szakma rengeteg energiát igényel. Sokat kell beletenned magadból és néha évek múltán derül csak ki, hogy mennyi feszültség gyűlt össze benned.

Ha szerencsés vagy, olyan cégnél dolgozol, ahol vannak belső tréningek, de akkor is a kollégáiddal vagy együtt és nem biztos, hogy felvállalod előttük hogy

  • fáradt vagy
  • problémáid vannak a munkád során,
  • egyre nehezebben indulsz neki a tréning napnak.
  • megakadtál
  • néha jó lenne valakitől segítséget kérni, de ciki
  • jó lenne érdek nélküli visszajelzést kapni magadról
  • kezdesz kiégni

Ha nem vagy olyan szerencsés, akkor még a belső tréningek sem segítenek, EGYEDÜL VAGY!

2017-től egy hiánypótló szupervíziós lehetőséget hirdetünk meg trénerek, coach-ok, szociális segítők, mediátorok, belső trénerek számára.

A program egyéni és csoportos.

KÜLÖNLEGESSÉGE, hogy a szakmai vezetők mellett LOVAK adnak visszajelzést (www.lovaskepzes.webnode.hu/cikkek). Az ő rád való reagálásuk segít, hogy

  • új erőforrásokat ismerj fel,
  • újra megtaláld a motivációd,
  • felismerd a gátló tényezőidet,
  • érdek és ítélet nélkül kapj tükröt a határozottságodról, az eszközeid hatékonyságáról, meggyőzőerődről.
  • szakmai problémáidra reflexiókat, megoldásokat, ötleteket kapsz.

Jelentkezési határidő:
2017. február 10.

KÜLÖNLEGESSÉGE, hogy a szakmai vezetők mellett LOVAK adnak visszajelzést (www.lovaskepzes.webnode.hu/cikkek). Az ő rád való reagálásuk segít, hogy

  • új erőforrásokat ismerj fel,
  • újra megtaláld a motivációd,
  • felismerd a gátló tényezőidet,
  • érdek és ítélet nélkül kapj tükröt a határozottságodról, az eszközeid hatékonyságáról, meggyőzőerődről.
  • szakmai problémáidra reflexiókat, megoldásokat, ötleteket kapsz

A program időpontja:
Egyéni szupervízió: előzetes egyeztetés alapján

Csoportos szupervízió: 2017. február 17. 9.00-12.00

A részvétel sem lovas tudást és semmiféle lovas tapasztalatot NEM igényel!

A szupervíziós egyéni program ára
25.000 Ft+áfa//fő/óra, minimum igénybe vehető 2 óra/alkalom/fő.

Szupervíziós csoportos program ára:
45.000 Ft+áfa/fő.
A program igény esetén rendszeressé tehető.



JELENTKEZÉS E-MAILBEN:
szemese9@gmail.com
A jelentkezés írásban történik és 5000 Ft helyfoglalási díj befizetésével válik érvényessé.
A számlaszámot az írott jelentkezés beérkezését követően küldjük.
A helyfoglalási díj kizárólag abban az esetben jár vissza, ha a Képző hibájából nem valósul meg a képzés. A jelentkezés elküldésével ezt a feltételt is elfogadod.

Érdeklődés
06 30 9 828 718
Szabó Emese
© 2019. Állatasszisztált tréning & Coaching Központ, Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el